2012.10.05. Kategória: Részegek
Péééénteek - Ő már készül az estére 🙂

Péééénteek - Ő már készül az estére 🙂
2012.10.05. Kategória: Mondás, idézet
Pokol

Egyetemi záróvizsga extra kérdése Záróvizsgán tették föl ezt a kérdést kémia szakon a Maynooth egyetemen.(Kildare grófság, Irország). Az egyik diák válasza olyan mélyenszántó volt, hogy a professzor közzétette az interneten kollégái számára, de mi is szórakozhatunk rajta. Extra kérdés: Vajon a pokol exotherm (leadja a hőt), vagy endotherm-e (fölveszi a hőt)? A legtöbben a Boyle-törvényt vették alapul, azaz hogy a gáz táguláskor lehűl, nyomás alatt viszont növekszik. Az egyik diák azonban a következő gondolatmenetet írta le: Először is meg kell állapítani, hogy a pokol tömege változik-e az idő folyamán. Ehhez a pokolba vándorló, valamint a poklot elhagyó lelkek számának ismerete kell. Úgy vélem, bizonyosra vehető, hogy aki a pokolba kerül, onnan már soha ki nem jut. Ahhoz, hogy megállapítsuk, hányan jutnak a pokolba, a különböző vallásokat kell alapul venni. A legtöbb mai vallás szerint mindenki a pokolba jut, aki nem az adott vallás követője. Minthogy több ilyen vallás létezik, abból indulhatunk ki, hogy mindenki a pokolra jut. A világ népességének növekedése arra enged következtetni, hogy a pokolra jutók száma exponenciálisan növekszik. Ezek után a pokol térfogatát kell megvizsgálnunk. A Boyle-törvény értelmében a pokol térfogatának a pokolra jutó lelkek számával arányosan kell növekednie, hogy a hőmérséklet és a nyomás állandó maradjon. Ekkor két lehetőség van: 1. Ha a pokol lassabban tágul, mint amilyen iramban érkeznek a lelkek, akkor a hőmérséklet és a nyomás addig emelkedik, míg a pokol szét nem robban. 2. Ha a pokol gyorsabban tágul, mint amilyen ütemben a lelkek érkeznek, akkor a hőmérséklet és a nyomás csökken, míg a pokol be nem fagy. Melyik a helyes megoldás? Figyelembe véve évfolyamtársam, Sandra jövendölését, miszerint "hamarabb befagy a pokol, mintsem, hogy lefeküdjek veled", valamint azt a tényt, hogy tegnap mégiscsak lefeküdtünk, csak a második eshetőség jöhet számításba. Ennélfogva meggyőződésem, hogy a pokol endotherm és ráadásul már be is fagyott. Ebből következik még, hogy ha a pokol befagyott, akkor több lelket nem fogadhat be, hiszen nincs már tüze. Sőt, ebből az is következik, hogy már csak a mennyekbe juthatunk, ami egyrészt Isten létezését bizonyítja, másrészt arra is magyarázatot ad, miért kiáltotta tegnap este Sandra annyiszor: 'Óh, Istenem!' U.i.: Csak ez a diák kapott kitűnőt...

2012.10.04. Kategória: Hölgyeknek
Egy jó hír a csajoknak

A kettő nem zárja ki egymást :P

Egy jó hír a csajoknak
2012.10.04. Kategória: Egyéb
Menjél vacsizni !

Menjél vacsizni !
2012.10.04. Kategória: Egyéb
Nehéz a döntés . . .

Nehéz a döntés . . .
2012.10.04. Kategória: Egyéb
Így megy ez kis hazánkban 🙁

Így megy ez kis hazánkban 🙁
2012.10.04. Kategória: Részegek
Szinkronúszás magyar módra

Budapest, Lehel tér

Szinkronúszás magyar módra
2012.10.04. Kategória: Egyéb
Nősülnél ?

Nősülnél ?
2012.10.04. Kategória: Kép
Rosszul csinálod :P

Rosszul csinálod :P
2012.10.04. Kategória: Egyéb
Ki kér egy szelet tortát ?

Ki kér egy szelet tortát ?
2012.10.04. Kategória: Videók
Nem alszom !

forgifs.com
2012.10.04. Kategória: Egyéb
Napi fárasztó

Napi fárasztó